Wonderful land of Oz

budapesti (élmény)beszámoló

2013.06.26. 19:56, duracell
Fotó: Lakatos Péter / MTI

Sziasztok! Még korábban írtam róla, hogy az emelt szintű szóbelim június 7-én lesz Budapesten, ami meg is történt. Mivel már egy hónapja nem írtam, így gondoltam, ideje lenne beszámolnom már róla. :) Június 7-én reggel hatkor keltünk, de előtte való nap már tiszta idegek voltunk, így aludni nem sokat sikerült az éjjel. Fáradtan, síkidegben indultunk így hát útnak, kezünkben a gyűrűs mappánkkal, amibe az általunk készített tételek voltak egyenként befűzve. Előtte való nap csak 10 tételt olvastunk át, a többit az útra hagytuk, így a nagyjából két ótán keresztül sikerült további 15-öt átnézni. Időpontot fél 11-re kaptunk, és körülbelül 10-kor parkoltunk le az Aréna Plázában. Innen átsétálunk a Keletihez, jegyet vettünk, majd a 2-es metróval utaztunk tovább. Az Astoriánál szálltunk ki, majd kosztümben, kiizzadva keresgéltük az épületet, ahova berendeltek. Mondanom sem kell, egyszer vissza is kellett fordulnunk. Nem szeretem Budapestet, de tényleg, bár sosem értettem, hogy lehet valami egyszerre ilyen gyönyörű és mégis borzasztó.

Miutám megtaláltuk az épületet, a portás kérdezte, hogy hívnak és milyen érettségire jöttünk, majd miután eleget tettünk a kérésnek, közölte, hogy nem vagyunk rajta a listán. De semmi baj, nyitja a kaput, menjünk be, második emelet, istentudja milyen ajtó. Fél 11-re odaértünk, de a kutya sem keresett minket. Pár ember még volt ott, összesen 11-en mentünk emelt német törire az egész országból. Tesómat végül negyed 12-kor, engem 11:50 fele engedtek be (én voltam az utolsó, mint mindig). Ő a középkori kultúrát húzta, azon belül pedig a lovagi szokásokról kellett beszélnie, ami jó, ezt a tételt ugyanis ő dolgozta ki. Én az első tételt húztam, Magyarország gazdaságát a 14-17. században.
 

Friss DVD-beszerzések :)

2013.06.03. 23:00, duracell
Nagyobb méretért kattints a képekre!


Sziasztok! Még a tegnapi posztban írtam, hogy a múlt héten kedden, illetve szerdán gazdagodtam néhány új DVD-vel, így ezekkel szeretnék most eldicsekedni nektek. :D Igazság szerint a DVD gyűjteményem jelenleg olyan egy polcra terjed ki, és kb. két éve kezdtem bele, mert akkor lett külön szobánk tesómmal - vagyis akkor osztottuk el az addig meglévő darabokat. :) Első sorban a kétlemezes és/vagy gyűjtői kiadásokra szeretek rálepkézni, de főként nagy leárazásokkor vásárolok. Vagyis csak akkor, még akkor is, ha nagyon szeretnék valamit. Többek között ezért is haladok lassan ugyebár, de diákként, fizetés nélkül mi mást tehetne az ember? :D

 
No de térjünk rá a beszámolóra. Első zsákmányom története még áprilisban kezdődött, mikor is kinéztem magamnak a Tim Burton Gyűjteményt (zenedobozt) a Pécs Árkádban lévő Alexandrában. Egyszer hazafelé még nagy ünnepélyesen be is jelentettem, hogy ballagás után megveszem a dobozt. Ehhez képest volt nagy meglepetés, mikor a doboz után érdeklődve (ami hónapokig! ott állt a polcon) azt a választ kaptuk, hogy "a múlt héten kaptunk 19 oldalnyi DVD-t, amit vissza kellett küldeni." Emberek, látnotok kellett volna a fejemet, mikor ezt kimondta! Köpni-nyelni nem tudtam, mert ki voltam akadva, mint a kakukkosóra. Na jó, ez csak utólag ilyen vicces, mert akkor és ott nagyon nem volt az. :D
 

Ha az idő valójában pénz...

2013.06.02. 23:26, duracell


...akkor én bizony olyan szegény vagyok, mint a templom egere! :D Ez a tökéletes időzítés jellemző rám egyébként, hogy mindig akkor fogok új oldalba, amikor a szabadidőm körülbelül a nullával egyenlő. Itthon egyébként hétfő óta nem sok fejlemény van, azt leszámítva, hogy az egész tanulási mizéria kezd kicsit kikészíteni. Mostanában abból állnak a napjaink, hogy felkelünk, reggelizünk, tanulunk, ebédelünk, tanulunk, vacsorázunk, majd jobb esetben nekiállunk egy újabb tétel megírásának másnapra, rosszabb esetben folytatjuk a tanulást és később tételezünk. Utóbbit viszont mindig kell, még akkor is, ha csak este 10-kor tudunk nekiállni, hiszen másnapra kell a tanulnivaló. Ördögi kör ez, de legalább haladni lehet vele, számításaim szerint pedig péntekig pont végzünk is az egésszel. :)
 
 
A heti feltöltődést számomra (de valószínűleg tesóm számára is) a keddi nap jelentette, mikoris Pécsre mentünk, ahol nemrég majd' egy hetet tölthettem el egy műtét miatt. Most varratszedésre kellett visszamenni, ráadásul jó híreket is kaptunk, úgyhogy tényleg nem lehet okunk panaszra. :) Mindezek után bementünk az Árkádba, a Metroba és a Tescoba is, ahol pár új DVD-t is sikerült beszereznem, de erről majd egy külön posztban szeretnék beszámolni. :) Aznap persze nem sikerült tételt kidolgozni, de fel voltunk készülve erre a jelenségre, úgyhogy volt egy kis tartalékunk másnapra. Akkor viszont Szekszárdra mentünk, úgyhogy új tételre már nem volt idő, de legalább egy kis pihenés is kijutott a hétre. Mi mindenesetre örültünk neki. :D
 

Júniusi magazinmustra #1: Marie Claire

2013.05.27. 19:49, duracell



Sziasztok! Még a nyitásban említettem a magazinmustrát, melyet sajtószemle címmel először Via blogján láttam. Én picit modósítottam rajta, de a lényeg ugyanaz: szeretném bemutatni Nektek az általam megvásárolt magazint, illetve egy kis útmutatást adni, érdemes-e Nektek is pénzt fektetni a dologba. Most az első ilyen posztommal jelentkeznék, melyben a Marie Claire legfrissebb számát vontam nagyító alá.

Marie Claire Magyarország, 2013/június
Ár: 845 Ft
Oldalszám: 170
Címlap: Scarlett Johansson, még hozzá az idei Txema Yeste fotózás egyik képével. Jól passzol hozzá a rózsaszín, nagyon szép! 5/5

8. oldal: László Krisztina főszerkesztő üzenete az olvasókhoz, melyben bemutatja az aktuális lapszámot. Az elkövetkezendő oldalakon olvasó levelek, betekintés a kulisszák mögé (avagy közerműködők).

14-19. oldal: Csak vele! VIP-kapcsolatok a hazai sztárvilágból: megismerhetjük Dobó kata és Borsodi Balázs, Gryllus Dorka és Lakatos Márk, Szekeres Nóra és Rusznyák gyula, valamint Wolf Kati és Herczeg Csaba Gepárd történetét. A fotók jók, a sztorik rövidek és könnyedek.

23-34. oldal: Marie Claire trend, benne a júniusi újdonságok. Plasztik, metállfény és lime-szín, divathírek, ékszerek, kollekciók, smiktermékek. A 34. oldalon beszámoló a Calzedonia divatbemutatójáról.

Ismerd meg a kedvenceim: #1 Diane Kruger

2013.05.26. 19:39, duracell


Sziasztok! Ugyan ars poeticamban nem említettem meg a sztárokat, de úgy döntöttem, időről-időre bemutatom majd Nektek kedvenc színészeimet vagy színésznőimet, hátha több magyar rajongóra akadnak ezzel. :) Ma is egy ilyen poszttal készültem, melyből megtudhatjátok, hogyan ismertem és szerettem meg példaképem és első számú kedvencem Diane Kruger-t. Az életrajzát ide kattintva elolvashatjátok, most pedig következzen az én történetem! :)
 

Az egész sztori még 2004 vagy 2005 környékén kezdődött, mikor a DVD még korántsem taszította le a VHS-t a trónról. Gyakori ma is, hogy reklámokat tesznek a DVD-re a filmek elé és ez régen sem volt másképp, az adott stúdió, esetünkben a Walt Disney Pictures is betette szokásos előzeteseit az egyik filmes VHS-re. Így ismertem meg azt a filmet, amely nem csak a példaképemmel ajándékozott meg, de az életemre is nagy hatást gyakorolt: ez pedig nem más, mint A nemzet aranya.
 
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Térkép


Üdvözöllek oldalamon, melyen saját gondolataim, véleményem osztom meg könyvekről, filmekről, inspirációról és mindennapokról. Ha tetszett amit olvastál, szívesen várom visszajelzésed, kérdésed, más észrevételed. Jó böngészést! ;) duracell 

Rólam & Cikkek & Oldal

 
Chatbox


 
Kedvencek


Mentavirág ▪ Cintia ▪ Bessie ▪ Szavy ▪ Via ▪ Fauve ▪ Kinga ▪ Cintia

Nem csere, őket rendszeresen olvasom. :)

 
Elite csere


Jelentkezz a chatben! ;)

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2013.06.26. 19:56
2013.06.03. 23:00
2013.06.02. 23:26
2013.05.27. 19:49
2013.05.26. 19:39
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2013-05-24
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.