Wonderful land of Oz

Ismerd meg a kedvenceim: #1 Diane Kruger

2013.05.26. 19:39, duracell


Sziasztok! Ugyan ars poeticamban nem említettem meg a sztárokat, de úgy döntöttem, időről-időre bemutatom majd Nektek kedvenc színészeimet vagy színésznőimet, hátha több magyar rajongóra akadnak ezzel. :) Ma is egy ilyen poszttal készültem, melyből megtudhatjátok, hogyan ismertem és szerettem meg példaképem és első számú kedvencem Diane Kruger-t. Az életrajzát ide kattintva elolvashatjátok, most pedig következzen az én történetem! :)
 

Az egész sztori még 2004 vagy 2005 környékén kezdődött, mikor a DVD még korántsem taszította le a VHS-t a trónról. Gyakori ma is, hogy reklámokat tesznek a DVD-re a filmek elé és ez régen sem volt másképp, az adott stúdió, esetünkben a Walt Disney Pictures is betette szokásos előzeteseit az egyik filmes VHS-re. Így ismertem meg azt a filmet, amely nem csak a példaképemmel ajándékozott meg, de az életemre is nagy hatást gyakorolt: ez pedig nem más, mint A nemzet aranya.
 


Persze sokan vagyunk így, hogy megnézünk egy-két előzetest és azonnal látni akarjuk  az egész filmet, de ez valahogy más volt. Többször is láttam az előzetest és minden alkalommal sóvárogtam a film után, aminek beszerzését persze nem nagyon engedte meg a kassza (ahogy ma is, régen is inkább akciósan vettünk eredeti filmeket). Szóval, lényeg a lényeg, parlagon maradt a dolog egy ideig. Ekkor azonban hogy - hogy nem, 2007-ben műsorra tűzte az RTL Klub a filmet, amit izgatottan vártam és a videóval egy VHS-re is rögzítettem, ami még ma is megvan.

 
Kihagytam persze az első élményt, amit igazából nagyon nehéz szavakba önteni. Az igazsághoz az is hozzátartozik persze, hogy ez már 6 évvel ezelőtt történt és nem emlékszem túl sok mindenre a dologból, csak arra, hogy lenyűgözött a film és egyből utánakerestem az interneten is a szereplőknek. Ezzel megismertem őket, Nic Cage persze már akkor is a kedvencem volt, de Diane és Justin belopták magukat a szívembe. Áradozásaimnak közepette nem sokkal később apukám meglepett a film második részével, másolt DVD-n persze, de az élmény volt a lényeg... egy újabb film, mely kedvenccé vált és méltó volt elődjéhez.

 
2007 után ismét kisebb szünet következett Diane téren. Gimnáziumba mentem, kifogytam az időből (ez még ma is így van) és valahogy elmaradt a téma. 2009-ben fedeztem fel igazán Diane-t, méghozzá nem is akárhogyan: augusztusban felkerült egy TV magazin, az rtv részletes címlapjára, amit a magyar Glamour és InStyle követtek szeptemberben - az összes lapot beszereztem és megkeződött az információkutatás Diane-ről. Annyira megszerettem Őt, a személyiségét, a játékát, hogy október végén úgy döntöttem, rajongói oldalt nyitok róla, melyet 2009. október 31-én véghez is vittem.

 
Diane az a személy, akire mint példaképre felnézek és tisztelem. Németországban született és hosszú utat tett meg addig, ahol most tart, mégsem felejtette el, hogy honnan indult. Ugyanaz a német lány maradt, aki 20 évvel ezelőtt elindult otthonról, nem szállt fejébe a dicsőség vagy a rivaldafény. Amint megnyitottam az oldalt, azt gondoltam Ő lesz az, aki örökké a kedvencem marad majd és szívből remélem, hogy így is lesz.

 
Miután megnyitottam az oldalt, több filmet is megnéztem Diane-től. Megtudtam például, hogy a 2004-es Trójában ő játszotta Szép Helénát, ami meglepett, mert korábban fel sem tűnt a filmben, igaz, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy gyerekként ez volt az feldolgozás, amit láttam. A Tróján kívül megnéztem még őt a Wicker Park, a Fegyverszünet karácsonyra, a Tigris brigád, a Goodbye Bafana, illetve a Mr. Nobody című filmekben. Részletekben láttam a Becstelen Brigantykban, a teljes filmet ugyanis még sosem láttam egyben, viszont kiolvastam a forgatókönyvét, így ismerem a karakterét.

 
2012-ben végre megnéztem a Beethoven árnyékábant és az Ismeretlen férfit is, így jelenleg ez a két film zárja a listámat. :) Nagyon szeretném minél hamarabb bepótolni a Búcsú a királynémtól és A burok című filmeket is, melyekben szintén ő játszik. Fontos megjegyezni, hogy Diane modellként kezdte karrierjét és még ma is szívesen vállal hasonló munkát. Részt vett a Stand Up 2 Cancer és a Hear the World kampányokban, ő a Calvin Klein Beauty arca, a L'Oréal egyik nagykövete és a Jaeger LeCoultre karórák jelenlegi arca is.

Mindent összefoglalva tehát ez lenne az én történetem Diane-nel. :) Remélem, tetszett a poszt és sikerült Veletek is megismertetnem Őt! :) Láttátok már valamelyik filmjét? Kommentjeiteket szívesen fogadom hozzászólásként, vagy akár a chatbe is! ;)
puszi, duracell
Még nincs hozzászólás.
 
Térkép


Üdvözöllek oldalamon, melyen saját gondolataim, véleményem osztom meg könyvekről, filmekről, inspirációról és mindennapokról. Ha tetszett amit olvastál, szívesen várom visszajelzésed, kérdésed, más észrevételed. Jó böngészést! ;) duracell 

Rólam & Cikkek & Oldal

 
Chatbox


 
Kedvencek


Mentavirág ▪ Cintia ▪ Bessie ▪ Szavy ▪ Via ▪ Fauve ▪ Kinga ▪ Cintia

Nem csere, őket rendszeresen olvasom. :)

 
Elite csere


Jelentkezz a chatben! ;)

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2013.06.26. 19:56
2013.06.03. 23:00
2013.06.02. 23:26
2013.05.27. 19:49
2013.05.26. 19:39
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2013-05-24
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre