Wonderful land of Oz

Ha az idő valójában pénz...

2013.06.02. 23:26, duracell


...akkor én bizony olyan szegény vagyok, mint a templom egere! :D Ez a tökéletes időzítés jellemző rám egyébként, hogy mindig akkor fogok új oldalba, amikor a szabadidőm körülbelül a nullával egyenlő. Itthon egyébként hétfő óta nem sok fejlemény van, azt leszámítva, hogy az egész tanulási mizéria kezd kicsit kikészíteni. Mostanában abból állnak a napjaink, hogy felkelünk, reggelizünk, tanulunk, ebédelünk, tanulunk, vacsorázunk, majd jobb esetben nekiállunk egy újabb tétel megírásának másnapra, rosszabb esetben folytatjuk a tanulást és később tételezünk. Utóbbit viszont mindig kell, még akkor is, ha csak este 10-kor tudunk nekiállni, hiszen másnapra kell a tanulnivaló. Ördögi kör ez, de legalább haladni lehet vele, számításaim szerint pedig péntekig pont végzünk is az egésszel. :)
 
 
A heti feltöltődést számomra (de valószínűleg tesóm számára is) a keddi nap jelentette, mikoris Pécsre mentünk, ahol nemrég majd' egy hetet tölthettem el egy műtét miatt. Most varratszedésre kellett visszamenni, ráadásul jó híreket is kaptunk, úgyhogy tényleg nem lehet okunk panaszra. :) Mindezek után bementünk az Árkádba, a Metroba és a Tescoba is, ahol pár új DVD-t is sikerült beszereznem, de erről majd egy külön posztban szeretnék beszámolni. :) Aznap persze nem sikerült tételt kidolgozni, de fel voltunk készülve erre a jelenségre, úgyhogy volt egy kis tartalékunk másnapra. Akkor viszont Szekszárdra mentünk, úgyhogy új tételre már nem volt idő, de legalább egy kis pihenés is kijutott a hétre. Mi mindenesetre örültünk neki. :D
 


Csütörtökön volt konzultáció, ahol megtudtuk a magyar nyelv és irodalom érettségi eredményeit. Ahogy arra számítottam, a szövegértésem nem lett nagy eresztés (33 pont a 40-ből), mivel kapásból aznap itthon jöttem rá, hogy a táblázatban két rublikát is kihagytam. :D Az érvelésem viszont nagyon jól sikerült (59 pont a 60-ból), így összesen 92 pontot értem el a 100-ból, vagyis ha a szóbeli is jól menne, akkor valami fényesebb eredményt is produkálhatnék. :D Egyéb fejlemény amúgy nem volt, beszámoltam egy-két dologról az osztályfőnökünknek és a két legjobb barátnőmnek, a többiekhez nagyon nem szóltam (mert minek? :D), így unalmasan telt a nap. Szerencsére a magunkkal vitt kockulóeszközök segítségével barkácsoltunk magunknak néhány tételt délutánra, így az aznap is le volt tudva. :)

 
Jelenleg tehát megy a tengés-lengés, most a hétvégén pedig külön bekeményítettünk, mert a szokásos napi két tétel helyett tegnap is és ma is hármat-hármat tanultunk. (Egy tétel minimum másfél, gyakrabban két óra.) Mondanom sem kell, a tanulás végére kb. a hisztéria kerülgetett, de csak túlestünk ezen is. Ma kivételesen hamar, 22:45 körül végeztem a holnapi tétellel, úgyhogy gondoltam, illene egy kis életjelet adnom magamról itt a blogon. :) A jövő hét péntek utáni időre egyébként már most rengeteg tervem van, a héten gazdagodtam egy rakás újsággal (de csak mert jól választottak címlapsztorit :D) és az új szerzeményeimet is szeretném majd egy képes poszt keretében bemutatni. Addig is jelentkezem, ha lesz időm, vagy megtudok valami égetően fontos információt, amit feltétlenül meg kell osztanom a nagyvilággal. Legyetek jók! ;)
Még nincs hozzászólás.
 
Térkép


Üdvözöllek oldalamon, melyen saját gondolataim, véleményem osztom meg könyvekről, filmekről, inspirációról és mindennapokról. Ha tetszett amit olvastál, szívesen várom visszajelzésed, kérdésed, más észrevételed. Jó böngészést! ;) duracell 

Rólam & Cikkek & Oldal

 
Chatbox


 
Kedvencek


Mentavirág ▪ Cintia ▪ Bessie ▪ Szavy ▪ Via ▪ Fauve ▪ Kinga ▪ Cintia

Nem csere, őket rendszeresen olvasom. :)

 
Elite csere


Jelentkezz a chatben! ;)

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2013.06.26. 19:56
2013.06.03. 23:00
2013.06.02. 23:26
2013.05.27. 19:49
2013.05.26. 19:39
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2013-05-24
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre